Suli TV

Vizsgafelkészítő videósorozat indult az Erdély Tv-ben március 30-án a 8. osztályosoknak magyar, illetve román nyelv és irodalomból, valamint matematikából. A távoktatási program Hargita Megye Tanácsa és a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége kezdeményezésére, Hargita és Kovászna megye tanfelügyelősége, illetve az Apáczai Csere János Pedagógusok Háza partnerségével valósult meg, a sorozatot a Hargita Stúdió készítette el.

„Hargita Megye Tanácsa, habár nem hatásköre az általános oktatás, mindig prioritásként kezelte ezt a területet. A jelenlegi válsághelyzetben még inkább fontosnak tartjuk, hogy lehetőségeinkhez mérten segítsük a diákokat a tanulásban. Ahogy támogatjuk az egészségügyi rendszert vagy a szociális hálót, úgy fontos a gyerekeink oktatása is. A jelenlegi helyzet életre hívta a tantermen kívüli oktatás szükségességét, és mivel az oktatási rendszer nem volt erre felkészülve, megkerestük azokat a tanárokat, akik vállalták a tananyagok kidolgozását” – nyilatkozta a program kapcsán Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.

A videókat az Erdély Tv március 30. – április 3., valamint április 6–10. között sugározta, napi egy-egy anyagot a három tantárgyból, egymást követően, mindig ugyanabban a sorrendben. Tantárgyanként 10 adás készült el, ezek online felületeken is elérhetők:

Magyar nyelv és irodalom

Matematika

Román nyelv és irodalom